Start-számla

Az Országgyűlés törvényt hozott a fiatalok életkezdési támogatásáról. E törvény alapján minden 2005. december 31-e után megszületett gyermek állami támogatást kap, amelyet 18 éves kora után továbbtanuláshoz, pályaválasztáshoz, otthonteremtéshez, családalapításhoz használhat fel.

A fentiek a babakötvény Start-számla nyitásával vehetők igénybe amelyet Takarékszövetkezetünk fiókjaiban megnyithat.

Az állam minden gyermek részére támogatást nyújt, a hátrányos helyzetű gyermekek részére pedig kiemelt támogatás ad.

Az állam által nyújtott
- Első utalási összeg: a gyermek születési évében kerül kiutalásra,

- Második és harmadik utalási összeg: a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermekek esetében, valamint az átmeneti vagy tartós nevelésbe vett gyermek esetében a gyermek születését követő hetedik, valamint a tizennegyedik évében kerül kiutalásra.
Az utalási összeget az éves költségvetési törvény határozza meg.

A Start-számlán lévő összeg gyarapítására minden évben – a gyermek 18. életévének betöltése napjáig - be lehet fizetni meghatározott összeget, amely után további állami támogatás jár.

A Start-számla nyitáshoz szükséges dokumentumok:
  • a gyermek születési anyakönyvi kivonatának eredeti példánya;
  • a gyermek lakcímkártyája,
  • a szülő által annak igazolása, hogy a családi pótlékot neki folyósítják (ez a 30 napnál nem régebbi, családtámogatási kifizető hely által hozott jogerős közigazgatási határozat, vagy hatósági bizonyítvány),
  • a gyermek adóigazolványa – amennyiben az már a szülő birtokában van - vagy a MÁK szülőnek megküldött, a gyermek adóazonosító jelét tartalmazó tájékoztató levele eredetiben,
  • ha a szerződést a 16. életévét betöltött gyermek kívánja megkötni, úgy a szülő egyetértő nyilatkozata.

Gondoskodás a jövőről

A hosszú távú megtakarítások egyik formája, mely minimum 5 éves időtartamra szól. A betét a mindenkori jegybanki alapkamattal kamatozik.
A megtakarítási forma célja: ügyfeleink részére kiemelten magas kamatozás mellett, akár kisösszegű megtakarítással is, későbbi öngondoskodásra, vagy gyerekek, unokák részére történő betétgyűjtés lehetőségeinek megteremtése.



Számlanyitás feltételei:

Devizabelföldi személy számlanyitásához személyi igazolványra vagy útlevélre, lakcímet igazoló hatósági igazolványra van szükség.
Devizakülföldi természetes személy esetén útlevél, személyi azonosító igazolvány, feltéve, hogy az magyarországi tartózkodásra jogosít vagy tartózkodási engedély szükséges.

Takaréklevél:

Különböző címletben fix összegre előnyomott - lekötött megtakarítási forma, mely az egy évnél hosszabb időre takarékbetétben lekötni kívánt betétösszegek elhelyezésére szolgál. Megnyitásuk után azokra további összeget elhelyezni vagy azokból részkivételt eszközölni nem lehet. Az elhelyezett betétösszegeknek nincs lejárata, egy éven túl határozatlan időre lekötött betét.